A rozsda rettentően bosszantó tud lenni, ráadásul rengeteg helyen felüti a fejét. Jó tudni azonban, hogy a rozsda ellen házilag is könnyedén tehetünk. A rozsda fémtárgyak felületén kialakuló vöröses barna színű réteg, ami oxidáció hatására keletkezik. Megjelenésében szerepet játszik például a levegő szén-dioxid tartalma és a nedvesség. Semmilyen fémtárgyat nem kímél, így az evőeszközöktől kezdve, a zárakon keresztül a grillsütőig, bárhol megjelenhet.
Az eltávolításához nem szükséges feltétlenül bolti vegyszereket alkalmazni, mivel házilag is felléphetünk. Az egyik kiváló anyag erre minden háztartásban megtalálható. A rozsda eltávolításához 20% ecetbe szükséges áztatni az érintett eszközöket. Néhány perc alatt az ecet elvégzi a dolgát, nekünk csak át kell csiszolni a felületet és teljesen szárazra törölni.
A rozsda ellen házilag a citromsav is nagyon hatékony. Előnyei között megemlíthetjük, hogy tényleg csak a rozsdát távolítja el a felületről és a festéket nem károsítja. Szintén minden otthonban megtalálható a sok mindenre jó szódabikarbóna. A rozsda ellen házilag úgy kell használni a szódabikarbónát, hogy az érintett felületre szórunk belőle, majd átsúroljuk.
A másik lehetőség, hogy egy sűrű pasztát készítünk, fogkrém és szódabikarbóna felhasználásával. Mi válik még be a csúnya rozsdafoltok ellen? Talán nem is gondolnánk, de a kóla is remek rozsda eltávolító. Öntsük az érintett felületre és hagyjuk hatni legalább 20 percen keresztül, ezután a kezelt területet dörzsöljük át kefével, majd mossuk tisztára. A rozsda ellen házilag a citromlé is nagyon bevált csempén és ruhákon egyaránt.