Nevelő jellegű újrahasznosítási ötletek gyerekeknek

Egy modern világban élünk, de a realitásokat nézve, sokkal jobban illene erre a kifejezésre a pazarló jelző. A fogyasztói társadalom arra tanította meg a fiatalabb generációk tagjait, hogy bármit el lehet dobni, mert lesz helyette másik és gyakran jobb. Talán ennek a mentalitásnak a visszaformálására szólnak az újrahasznosítási ötletek gyerekeknek.

A természet, ami körülvesz bennünket, csak akkor tud támogatóan segíteni minket, ha azért mi is aktívan teszünk. Senki sem akar egy teleszemetelt környezetben élni, de mindenki elvárja, hogy mások oldják meg a problémákat. Kevés gondolatformálással csodákat tehetünk. Az újrahasznosítási ötletek gyerekeknek az első lépés ezen a téren, aminek az eredménye rövid időn belül érződhet, de a hosszabb távú hatása az igazán mérvadó, amit átadnak az utódaiknak.

Melyek az igazán hasznos újrahasznosított tárgyak gyerekeknek?

Nagyszüleink idejében még nem ismerték az újrahasznosítás fogalmát olyan mértékben, mint manapság, mert akkor természetes volt, hogy mindent addig használtak, amíg csak lehetett és amikor elromlott, akkor megjavították. Ma már más a helyzet, a vegyipar varázslatos termékinek hála. Nagyon sokfélék lehetnek az újrahasznosított tárgyak gyerekeknek.

Jóformán bármerre tekintünk, mindenhol beléjük ütközhetünk, egyedül a kreativitás szab határt a tevékenységnek. A műanyag és üvegpalackok mellett, az autókról lecserélt, elkopott gumik, de a kidobásra szánt karton-, valamint alumínium dobozok, megrepedt borkánok, mind olyan újrahasznosított tárgyak gyerekeknek, amikből fantasztikus dolgok készülhetnek

Az újrahasznosítás gyerekeknek fontos leckét ad

Érdemes kicsit tisztába tenni a fogalmakat, mert nem mindegy, hogy újrahasznosítás vagy újra használat. A hétköznapokban gyakran szinonimaként alkalmazzák ezeket és a lényeg voltaképpen a pozitív eredmény. Az újrahasznosítás gyerekeknek nagy jelentőséggel bíró leckeként fogható fel. Megtanulják ugyanis, hogy nem kell mindent azonnal kidobni, mert az eredeti funkción túl, akár másra is megfelel. Így lesz a PET palackból váza, virágcserép, írószertartó.

Ez újra használat. Az újrahasznosítás gyerekeknek úgy mutatható be a legjobban, hogy a régi, már gyűrött, szakadt papírdarabokból, a megfelelő eljárást követően, ismét használható lap készül, amire rajzolhatnak, de ugyanez igaz a hulladékba került vassal kapcsolatban is, amiből olvasztás és öntés után csodás kapu vagy más termék születik.

Melyek a leghatékonyabb újrahasznosított játékok?

Amikor az újrahasznosított játékok kerülnek szóba, akkor bátran gondolhatunk a különféle papírra. A kartonból kiváló figurák készíthetőek, a színes anyagokból pedig ruhákat vághatnak ki a kicsik, amivel még a kézügyességüket is fejlesztik. A természet adta anyagok között a fa a leggyakrabban használt, ami lebomló jellegéből adódóan, semmilyen terhelést sem jelent a természetre nézve.

Műanyagból is készülhetnek tartós újrahasznosított játékok, csak egy kevés időt kell eltölteni velük, amíg egyedi formát kapnak. Egy autógumiból remek hinta varázsolható, amihez elég egy erős kötél, valamint faág. Rengeteg olyan dolog van, amit sokáig használhatunk, csak engedjük szárnyalni a kreativitásunkat ezen a területen!